top of page
teqball-one-ogimage.jpg

Rövid történetünk

A I. Teqball Sportegyesület 2015-ben alakult azzal a céllal, hogy sportéleti szempontból Magyarországon elsőként összefogja és szervezze a teqballt. A kezdeti időszakban első sorban nem tagok toborzására, hanem a sportág megismertetésére és népszerűsítésére fektette a hangsúlyt. Mivel a teqball közel sem csak szabadidős elfoglaltságként, de önálló sportágként is tökéletesen megállja a helyét fontos, hogy már a kezdeti időkben is legyen egy olyan szervezet, mely megfelelő módon képes koordinálni a sportolók ezen új generációját.

Az elmúlt években nem csak promóciós jellegű aktivitások, de számos teqball verseny is megrendezésre került Magyarországon, mind páros mind egyéni kategóriában, de nem hiányozhat a sorból a média és közéleti kupa sem, melyen szép számban képviseltette magát a hazai sportélet több neves tagja, valamit a sporttal foglalkozó médiumok képviselői is. Nemzetközi szinten is rapid módon fejlődik a sportág - a 2018-ban Reims-ben megrendezésre került teqball világbajnokságon több mint 40 ország képviseltette magát.

Az Egyesület célja a lakosság számára rendszeres sportolás, testedzés, aktív testmozgás elősegítése a Teqball sporteszközzel és ezen keresztül a Teqball sporteszközzel végzendő sporttevékenységek népszerűsítése. Az Egyesület célja továbbá, hogy a tagjai részére a rendszeres testedzés és sportolás lehetőségét biztosítsa és a teqballt kedvelők közösségi életét kibontakoztassa, építse, fenntartsa.

Az Egyesület szorosan együttműködik a Teqball Kft-vel, mely a legmagasabb kvalitásokkal rendelkező szakemberekkel, mérnökökkel és iparművészekkel dolgozik együtt, akik nemcsak hazai, de világviszonylatban is az élvonalhoz tartoznak. Eddigi tevékenységei során több nemzetközi díjat is elnyert, mint például a RedDot díjat 2015-ben, ami a formatervezési világ Oscar díjának számít. Innovatív megoldásaiknak köszönhetően, szintén 2015-ben a Münchenben megrendezésre kerülő ISPO kiállításon nekik ítélték az egészség és rekreáció kategóriában kiosztásra kerülő díjat is. A Teqball, mint multifunkciós sporteszköz nemcsak innovatív mivoltából adódóan képvisel értéket, de létrejöttét tekintve is, egy teljes mértékben magyar fejlesztésű és a magyar kreativitást nemzetközi szinten is képviselő termék. Hisszük, hogy a Teqball asztal és a teqball mint önálló sport az eddigi, valamint jövőbeli sikereinek köszönhetően, mintegy a „futball Rubik kockájaként” öregbíti tovább Magyarország és a magyar kreativitás hírnevét az egész világban.

 

Az Egyesület alapvető tevékenysége, feladatai:

● az Egyesület alaptevékenysége sporttevékenység szervezése,

valamint a sporttevékenység feltételeinek megteremtése a

sportról szóló 2004. évi I. törvény 16. §-ában foglaltak szerint;

● tagjai közös érdekeinek képviselete és védelme;

● tagjai szakmai színvonalának folyamatos növelése;

● tagjai tevékenységének szükség szerinti összehangolása;

● a sporthoz szükséges sportfelszerelés biztosítása;

● a szövetségek, valamint más sportegyesületek által megrendezett

sporteseményeken, bajnokságokon és versenyeken való részvétel;

● tagjai egyesülettel kapcsolatos munkájának segítése,

egyes feladatainak közös, szervezetben történő ellátása;

● sportbeli képzés, korszerű felkészülés biztosítása,

házi és nyílt sportesemények, versenyek, bajnokságok szervezése;

● együttműködés olyan oktatási és sportszervezetekkel, amelyek célja az egész magyar sport előmozdítása;

● az egyesületi élet alapjait képező közösségi élet kibontakozásának elősegítése, a sportegyesület hagyományainak ápolása

● információszerzés és információközlés a tagok részére;

● a tervszerű működéshez szükséges feltételek megteremtése és biztosítása;

● kapcsolatok létesítése és fenntartása a hasonló tevékenységet folytató külföldi sportegyesületekkel, szervezetekkel;

● az országos sportági szakszövetség, valamint a helyi és területi szövetség céljai

megvalósításának elősegítése, munkájuk támogatása;

● a sportági bajnoki, illetve kuparendszerben kiírt sporteseményeken való részvétel, ezek támogatása;

● sportlétesítmény használata, működtetése;

● sporteszközök bérbeadása;

● sporttáborok szervezése;

● versenyek szervezése;

● a lakosság szabadidősportjának segítése;

● sportsérülések utáni rehabilitáció elősegítése;

● közös érdekképviselet;

● sportkapcsolatok létesítése és fejlesztése.

IMG_9477.JPG

Üdvözlünk az I. Budapest Teqball Sport Egyesület honlapján!

Magyarország első hivatalos Teqball klubja

bottom of page